2010. július 12-16. (hétfő-péntek) között ingyenes online matematikaszakkört (matszakk01 "fedőnévvel") szervezek olyan tanulók részére, akik a 2009/2010-es tanévben voltak 7. vagy 8. osztályosak. Várom emellett olyan lelkes tanárok/szülők/érdeklődők jelentkezését is, akik szívesen figyelemmel kísérik a szakkört, de "csak a pálya széléről" akarják szemlélni a tehetséges fiatalok szárnypróbálgatásait.
A szakkör szerkezete a következő lesz:
- A jelentkezés után a résztvevők meghívást kapnak a szakkör levelezőlistájára (ezen a blogon kívül még a levelezőlistán tartjuk egymással a kapcsolatot).
- Minden reggel várható néhány érdekes példafeladat bemutatása és megoldása videón.
- Minden nap kitűzök olyan verseny- és projektfeladatokat, amiknek a megoldásait várom a résztvevőktől (a megoldásokat egy Google dokumentumba kell majd feltölteni). A résztvevők folyamatos visszajelzést kapnak a munkájukról., illetve segítséget kérhetnek, ha elakadtak valahol.
- A hét folyamán egy tesztverseny is lesz a résztvevők között.
- Az érdeklődők megismerkedhetnek a matematikai szövegszerkesztőkkel (pl. TEX - ilyet használunk majd a Google dokumentumokban is, vagy kipróbálhatod a Kömal honlapján is) és a Geogebrával (ingyenes geometriai szerkesztőprogram)
- Minden este egy kis kikapcsolódásként néhány érdekes (matematikához kapcsolódó) videoklip vagy előadás vagy interjú megosztását tervezem.
Mire van szükségük a résztvevőknek?
- széles sávú internet hozzáférés (legalább 2Mb/s ajánlott);
- érdemes regisztrálni a Google-nél (pl. egy Gmail cím is megfelelő), hogy használni tudjuk a Google dokumentumokat;
- ha szeretnéd jobban megtanulni (és még nem ismered), akkor telepítsd a Geogebrát;
- jókedv, lelkesedés, a matematika szeretete.
Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével lehet:
Ha valamilyen kérdésed van, akkor a megjegyzésekben tehetsz fel kérdéseket vagy e-mailben a kallosbela@gmail.com címen kereshetsz!