2010. július 17., szombat

Hogyan tovább...?

A tehetség kibontakoztatásában az egyik legfontosabb teendő, hogy keressünk szakmai kapcsolatokat, megismerjünk olyan szakmai műhelyeket, közösségeket, embereket, akiktől sokat tanulhatunk. Négy további lehetőséget szeretnék megadni, amivel tovább fejleszthetitek matektudásotokat.

1. Kömal (Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok)

A Kömal több mint 100 éves múltra visszatekintő folyóirat, amely a magyar matematikai tehetséggondozás egyik legfőbb oszlopa. Az interneten is elérhetők több korábbi év feladatai és megoldásai. Be lehet kapcsolódni már általános iskolásként is a tanév folyamán a pontversenyekbe. Ráadásul ha az informatika vagy a fizika is érdekel, akkor szintén találsz komoly kihívást jelentő problémákat a lapban.

2. Erdős Pál Tehetséggondozó Iskola

9-12. osztályos diákok számára mindenképpen tudom javasolni az Erdős Pál Tehetséggondozó Iskolát. Szeptember elején kell jelentkezni. A programba való felvétel után egy tanévben 5 hétvégén tanulhatsz nagyon kiváló tanároktól. Az elmúlt tanévben két helyszínen folyt az oktatás: Szolnokon és Veszprémben.
(Ennek a bejegyzésnek az írásakor pillanatnyilag nem él az iskola honlapcíme, de valószínűleg legkésőbb szeptemberben ismét működni fog a www.mik.vein.hu/erdosprog/ cím.)

3. matszakk02 ?

Szeptembertől szeretném folytatni (illetve elkezdek egy új) online matekszakkört. Ha van kedvetek, akkor csatlakozzatok! Tervezem egy szakmai blog indítását is. Ezen a blogon szeptemberig már csak egy bejegyzés lesz ezután olvasható, amiben jelzem a folytatás pontos internetes címét.

4. Alcumus

Végül mindenkit csak biztatni tudok a nyelvtanulásra. Elsősorban angol nyelv az, amely a leghasznosabb az interneten és a matematikában. A napokban fedeztem fel az Art of problem solving (a problémamegoldás művészete) c. angol nyelvű honlap részeként az Alcumus linket, amire kattintva (és ott regisztrálva) gyakorlatilag személyre szabott fejlesztésben részesülhetsz. Mindig kapsz egy-egy feladatot és a végeredményt beírhatod a honlapon vagy ha nem megy, akkor elolvashatod a megoldást. Úgy tűnik, hogy a jó megoldásaid által növekszik a nehézsége a feladatoknak, a rossz megoldásaidnak köszönhetően pedig csökkennek.

Az egész heti verseny végeredménye

A tesztfeladatok végeredményének beküldésével max. 125 pont volt szerezhető, a feladatok megoldásának részletes kidolgozásával további max. 125 pont volt szerezhető

1. Kúsz Ágnes 250 pont
2. Herczeg József 95 pont
3. Hegyesi János Géza 75 pont
4-5. Erdei Alexa és Kóródi Brúnó Zoltán 60-60 pont
6. Baranyi Donát 25 pont
7-10. Többiek 0 pont

Nagyon örülök, hogy elfogadtátok a meghívásom erre a hétre. A hőségriadó és más problémák 
sem akadályoztak meg abban, hogy használjátok a fejeteket, fejlesszétek matematikai tudásotokat. 
Remélem nektek sem volt haszontalan. Gratulálok minden résztvevőnek, szépen dolgoztatok. 
Külön köszönet Kúsz Ágnesnek a mindennapi hősies feladatkidolgozásokért, és Herczeg Józsefnek 
a sok értékes megjegyzéséért.

A 5. nap versenyfeladatinak megoldásai

Végeredmények

 

5. nap 


1. feladat (Összeg értéke)

0,999
Öt helyes megoldás született.  

2. feladat (Bergengócia)
6 tagú a frakció
Hat helyes megoldás született. 

3. feladat (Kártya)
1/6, azaz kb. 0,17

Két helyes megoldás született. 

 

4. feladat (Piroska és a két patak)

kb. 7,62
Négy helyes megoldás született. 

5. feladat (Prímosztó)
157
Három helyes megoldás született.

Az 5. nap eredményei

1. Kúsz Ágnes 50 pont
2. Kóródi Brúnó Zoltán 25 pont
3. Hegyesi János Géza 20 pont
4. Herczeg József 15 pont
5. Erdei Alexa 10 pont

6. Baranyi Donát 5 pont
7-10. Többiek 0 pont

Kúsz Ágnes most is elkészítette a megoldásokat. Köszönjük! Itt olvashatjátok az 5. napi megoldásait :

2010. július 16., péntek

A 3. és a 4. nap versenyfeladatinak megoldásai és az eredmények

A 3. és a 4. nap eredményeit egyszerre adom közre. Az utolsó nap eredményeit és az egész hét értékelését holnap (szombat) 18 órakor teszem közzé.

Végeredmények

 

3. nap

1. feladat (Utolsó számjegy)

9 az utolsó számjegy
Öt helyes megoldás született.  
2. feladat (Háromjegyű szám)
105
Öt helyes megoldás született. 
3. feladat (Osztók száma és összege)
20

Öt helyes megoldás született. 

 

4. feladat (Szabályos hatszög)

4/gyök(3), azaz kb. 2,31
Négy helyes megoldás született.


5. feladat (Hatodik szorzat)

10
Három helyes megoldás született.

A 3. nap eredményei

1. Kúsz Ágnes 50 pont
2-3. Herczeg József és Hegyesi János Géza 25-25 pont
4. Erdei Alexa 20 pont
5. Kóródi Brúnó Zoltán 10 pont
6. Baranyi Donát 5 pont
7-10. Többiek 0 pont (húzzatok bele ti is!)

4. nap

1. feladat (Szorzat értéke)

6/11=0,545454...

Négy helyes megoldás született.  
2. feladat (Utolsó számjegyek)
12 db 0-ra végződik
Négy helyes megoldás született. 
3. feladat (Kémia tagozat)
36 fő

Hat helyes megoldás született. 

 

4. feladat (Piroska átkel a patakon)

16 egység
Három helyes megoldás született.


5. feladat (Nem derékszögű háromszög területe)

T=gyök(57600/7)=90,71

Három helyes megoldás született.

Kúsz Ágnes most is elkészítette a megoldásokat. Köszönjük! Itt olvashatjátok a 3. és a 4. napi megoldásait :
A 4. nap eredményei

1. Kúsz Ágnes 50 pont
2-3. Erdei Alexa és Hegyesi János Géza és Herczeg József 20-20 pont
5. Kóródi Brúnó Zoltán 10 pont
6. Baranyi Donát 5 pont
7-10. Többiek 0 pont (húzzatok bele ti is!)

Összetett állás 4 nap után:

1. Kúsz Ágnes 200 pont
2. Herczeg József 80 pont
3. Hegyesi János Géza 55 pont
4. Erdei Alexa 50 pont
5. Kóródi Brúnó Zoltán 35 pont
6. Baranyi Donát 15 pont
7-10. Többiek 0 pont (már csak egy napotok van, húzzatok bele ti is!)

Matematikai érdekességek 5.

Kezdjük egy áprilisi tréfával (ebben a júliusi hőségben...):


Mire jó a matematika? Mire jó az origami?  Robert Lang egy újfajta origami úttörője - matematika és mérnöki tudományok alkalmazásával elképesztően összetett konstrukciókat alkot, amik nemcsak gyönyörűek, de néha nagyon hasznosak is. Kb. 16 perc a videó és van magyar felirat itt is:



Befejezésül Richard St. John, elemző, több évnyi interjút sűrít egy kihagyhatatlan 3 perces előadásba a siker valódi titkáról. Nem kifejezetten a matematikáról szól ez az előadás, és általában nem is szeretem az olyan előadásokat, ahol villámgyors megoldásokat találnak valamilyen problémára, de ezt érdemes megnézni és akár a matematikára is lehet alkalmazni. (Szintén van magyar felirat.) 

5. nap reggel

Tegnap este vettem észre, hogy a TED-es videót nem lehetett lejátszani. Kijavítottam a hibát, most már meg lehet nézni a fejszámolóművészt.

Íme itt vannak a 5. (és egyben utolsó) nap videói:







Kérem, hogy adjatok visszajelzést a videó nehézségéről itt:
https://spreadsheets.google.com/viewform?formkey=dENIT3FTLXlkbHhoQzFMbDE5MkE4UWc6MA

A 5. nap versenyfeladatait itt találhatod:
https://docs.google.com/document/edit?id=1a1zS2w-AbrbErTQuih_zy7k_szUgOf3ui_anEiguJHc&hl=hu&authkey=CLfj57wK

A versenyfeladatok végeredményeit itt küldheted be:
https://spreadsheets.google.com/viewform?formkey=dDBKRFR4QkI1NEdjZEV3VEdmX1Z5alE6MA


Este 18 órakor többek között megtudhatjátok, hogy mi szükséges ahhoz, hogy sikeres életet éljetek...

2010. július 15., csütörtök

Matematikai érdekességek 4.

1. TED(=Technology+Entertainment+Design)

Néhány hónapja fedeztem fel az interneten a TED videókat. A világon több helyen tartottak már TED konferenciát, ahová mindig nagyon értékes és érdekes embereket hívnak meg előadónak. Az előadások hossza általában 15-20 perc. Pillanatnyilag 227 előadás megnézhető magyar felirattal is. Itt most egy fergeteges fejszámolóművész bemutatóját nézhetitek meg (a bal alsó sarokban beállítható a magyar felirat, ha a "view subtitles" feliratra kattintva beállítod a "Hungarian"-t).



2. Kockaéder 

Tavaly nyáron öt "elvetemült" gimnazista diák (közöttük az egyik, Kovács Gergely az én tanítványom), akik gyakran találkoztak különböző matektáborokban és matekversenyeken, elhatározták, hogy Kockaéder néven létrehoznak egy zenei formációt, és néhány nagyon sikeres sláger szövegét átírják matematikához kapcsolódó szövegekkel. Már-már megütik az élvezhetőség alsó határát... - ahogy ők mondják. Szenzációsak! Nézzétek meg a honlapjukat: www.kockaeder.hu

Íme az egyik kedvencem:

4. nap reggel

Íme itt vannak a 4. nap videói:





Kérem, hogy adjatok visszajelzést a videó nehézségéről itt:
https://spreadsheets.google.com/viewform?formkey=dHNVdi1XYTJqRV9NOHAwbGgwU0hVTFE6MA


A 4. nap versenyfeladatait itt találhatod:
https://docs.google.com/document/edit?id=1gS4Javrmi0lP_ZQye_N5_IbNJBy85UwUbE97CWTFUcY&hl=hu&authkey=CKf1tY0C


A versenyfeladatok végeredményeit itt küldheted be:
https://spreadsheets.google.com/viewform?formkey=dGptVFhsbDdFbFItcF95UXpzVHdHakE6MA


Ismét köszönök minden visszajelzést! Továbbra is kérem a megjegyzéseiteket.

Este 18 órakor (remélem, hogy most tényleg 18 órakor... majd jobban figyelek a megjelenésre...) az egyik legnagyobb szellemi kincsesbányát mutatom be nektek, amivel csak találkoztam itt az interneten. Ezen kívül megtudhatjátok, hogy mivel foglalkozik a szabadideje egy részében az egyik tanítványom.

A 2. nap versenyfeladatinak megoldásai és az eredmények

Végeredmények


1. feladat (Piroska)

10,82 az út hossza (vigyázz a 10,81 kerekítési hiba!)
Két helyes megoldás született.

2. feladat (Tyúkudvar)
T =9
Két helyes megoldás született.

3. feladat (Fej vagy írás)
1/2 a keresett valószínűség

Egy helyes megoldás született.


4. feladat (Törtek összege)

0 az első tizedes jegy
Három helyes megoldás született.

5. feladat (Háromszög területe)

T=17340
Három helyes megoldás született.

Kúsz Ágnes ismét nagyon részletes és értékes megoldást adott minden feladatra (van amelyikre két megoldást is adott). Köszönjük! Itt olvashatjátok a megoldásait:
A 2. nap eredményei

1. Kúsz Ágnes 50 pont
2. Herczeg József 15 pont
3. Hegyesi János Géza 10 pont
4. Kóródi Brúnó Zoltán 5 pont
5-10. Többiek 0 pont (húzzatok bele ti is!)

Összetett eredmények

1. Kúsz Ágnes 100 pont
2. Herczeg József 40 pont
3. Kóródi Brúnó Zoltán 15 pont
4. Erdei Alexa és Hegyesi János Géza 10 pont
5. Baranyi Donát 5 pont
6-10. Többiek 0 pont (húzzatok bele ti
is!)

2010. július 14., szerda

Matematikai érdekességek 3.

Most vettem észre, hogy valamilyen hiba folytán nem jelent meg 18.00-kor ez a bejegyzés...

Mit szólnátok egy ilyen matektanárhoz? Ismerjétek meg Algebra II -t, a rettenthetetlen matektanárt:



No de elég volt a komolytalanságból. Mára egy komolyabb videót ígértem. Az egyik legnagyobb magyar matematikusról, Lovász Lászlóról láthattok itt egy kb. 45 perces filmet. Ha érdekel, hogy mivel foglalkoznak a matematikusok, akkor nézzétek meg.

3. nap reggel

Elértünk a hét közepéhez. Vágjunk bele a 3. napunkba:





A végéről lemaradt az elbúcsúzás... Nézzétek el nekem! Sajnos az utolsó néhány másodperc és az elbúcsúzás lemaradt technikai problémák miatt... A végeredmény nem hangzik el szóban, de a képen látható.

Kérem, hogy adjatok visszajelzést a videó nehézségéről itt:
https://spreadsheets.google.com/viewform?formkey=dDZwaE03UGRsb0VJMzVyVm9EdTJCbUE6MA

A 3. nap versenyfeladatait itt találhatod:
https://docs.google.com/document/edit?id=1h-xKHKFqIHhyt7tOuAJpkK7VUeKpcBY7OIsHsor0OT0&hl=hu&authkey=CKrZ5IoP

A versenyfeladatok végeredményeit itt küldheted be:
https://spreadsheets.google.com/viewform?formkey=dGUxTVFzUHk4WVB5S0Y4WmJWS3NvTlE6MA


Ismét köszönök minden visszajelzést! Továbbra is kérem a megjegyzéseiteket.

A tegnapi versenyfeladatok megoldásairól és az eredményekről várhatóan csak este fogok egy bejegyzést feltenni (délelőtt a kislányomra vigyázok, nem leszek gépközelben).

Este 18 órakor a komoly matematikáról lesz szó...
Ha tudni akarjátok, hogy milyen egy jó matematikus, akkor nézzetek vissza!

2010. július 13., kedd

Matematikai érdekességek 2.

 "Mi az Élet, a Világmindenség meg minden?" Ha a Google keresőbe beírod ezt a kérdést angolul , akkor kidobja a választ: 42.  Most már te is tudod a végső választ az élet nagy kérdésére...

Douglas Adams "Galaxis Útikalauz Stopposoknak" c. könyvében található a következő jelenet:



A könyv az angol humor egyik gyöngyszeme. Olvastam, de nem tudom, hogy ajánljam-e... Nagyon érdekes élményem volt a könyvvel: ez volt a legunalmasabb könyv, amit nem bírtam letenni... mert érdekelt a vége...

Erről a számról manapság már meg is emlékeznek. Az idei összejövetelről itt láthattok egy kis összefoglalást:
http://index.hu/video/2010/05/26/toroolkozo_nap_es_geek_pride/

Az 1. nap versenyfeladatinak megoldásai és az eredmények

A szakkörre eddig jelentkezett 10 diákból öten adtatok be megoldásokat. 


Végeredmények


1. feladat (Satírozott félkörök)

T = 98,91
Minden diák megoldotta a feladatot.

2. feladat (Távolságok összege)
T = 5,625
Két helyes megoldás született.

3. feladat (x hossza)
x = 30,64

Három helyes megoldás született.


4. feladat (Szélvihar)

9

Három helyes megoldás született.


5. feladat (Számok a papírlapon)


10
Két helyes megoldás született.

Szép és részletes megoldást adott minden feladatra Kúsz Ágnes. Itt olvashatjátok a megoldásait:

Az 1. nap eredményei

1. Kúsz Ágnes 50 pont
2. Herczeg József 25 pont
3-4. Erdei Alexa és Kóródi Brúnó Zoltán 10-10 pont
5. Baranyi Donát 5 pont
6-10. Többiek 0 pont (húzzatok bele ti is!)